plasztika

Így, a végeredményt látva gyakran visszagondolok az egy hónappal ezelőtti önmagamra. Milyen gyorsan eltelt ez a néhány hét, és nekem mekkora változást hozott az életembe! Emlékszem, mennyire frusztrált voltam nyáron, mikor strandra mentem, vagy a kánikulában kénytelen voltam hosszú nadrágot felvenni. Ezek a gondjaim egyszerre megszűntek létezni!

Elmondhatom Nektek,...

Sziasztok!

Végre, 5 héttel a műtét után levehetem a szorító harisnyát.

  

Bevallom, én sem hittem, hogy ilyen mértékű lesz a különbség. El sem tudom mondani, hogy milyen boldog vagyok most!

 

Sziasztok, újra itt vagyok. Képzeljétek, végre levették a tapaszt a lábamról, és kiszedték a varratokat. Ez nem volt túl hosszú művelet, mindössze 20 percig tartott.

Tehát a varratszedés nem volt fájdalmas, szinte semmit nem éreztem. Most már tényleg minden feladatomat el tudom látni egyedül. Ezen túl pedig már a fürdéssel sem lesz gond, mert arra az időre levehetem...

Képzeljétek, nem régen visszamentem dolgozni! Egy üzletben vagyok eladó, és be kellett ugranom munkába. Eléggé izgultam, hogy mi lesz, hiszen szinte most volt a műtét. De meglepő módon jól bírtam. Persze estére már elfáradt a lábam, de az igazából normális.

Tegnap voltam kontrollon a doktor úrnál, aki levágta a fáslit a lábamról, és végre láthattam az...

A fürdés eléggé nehezemre esik. A fáslit ugyanis nem érheti víz. Így kénytelen vagyok egy nejlon zacskót ráhúzni, és úgy fürdeni, ami elég nagy kihívást jelent, de jókat szoktunk nevetni rajta a párommal.

Összességében tehát elmondhatom, hogy nagyon pozitív élmény volt ez a műtét. Holnap megyek be az orvoshoz kötéscserére, leszedi a fáslimat, és végre...

Ami még vicces, és elfelejtettem mesélni, hogy magas sarkúban kell járnom. Erre aztán végképp nem gondoltatok, ugye? Hát én sem. De a doktorúr azt mondta, hogy a magas cipő sokkal jobbat tesz a lábnak műtét után, könnyebben elnyeri a megfelelő helyét az implantátum. Úgyhogy fogtam a 7-8 cm magas papucsomat, és abban járkálok napok óta kint-bent.

Napról napra javul az állapotom. Itthon már nem is kell semmilyen segítség. Simán végzem a mindennapi otthoni teendőimet: mosok, vasalok, pakolászok, teszek-veszek gond nélkül. Egy kicsit persze kényeztetnek is szeretteim: párom főz, édesanyám besegít a vasalásba, én meg persze hagyom…

Ma van a második napom itthon. Most már nem érzek semmit, sem a vágást, sem az implantátumot. Azt mondhatom, hogy teljesen jól vagyok. Már a lépcsőzés is egyre jobban megy.

Végre újra itthon vagyok, és kíváncsian nézegetem a lábamat hogy milyen. Már így, kötéssel együtt is nagyon látványos a változás, hát még ha majd leveszik a fáslit! Ma van az első nap, még egy kicsit érzem a lábam, de nem mondanám, hogy fáj. Inkább olyan fura, zsibbadó érzést tapasztalok.

A beavatkozás után természetesen átaludtam szinte az egész napot, és csak ma reggel ébredtem. Mivel egész éjjel nem mozogtam, meg ugye előző nap sem, nagyon el van gémberedve mindenem. Alig bírok megmozdulni, és a mosdóig csak segítséggel tudok eljutni. Ez nem valami jó érzés, mert ráadásul a műtét helye fájdogál még, hiszen friss a 4-5 cm-es vágás....

Reggel 8-kor volt a műtét, de mi már hajnalok-hajnalán ott voltunk, mert még bizonyos formalitások hátra voltak. El kellett olvasnom egy nyilatkozatot, amiben a műtétről és annak körülményeiről tájékoztattak. A nővérkék is nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, minden kérdésemre válaszoltak. 

Amikor bementem az orvoshoz, megnyugtató érzés fogott el....

Most itt ülök, és nem is tudom felfogni, hogy holnap van a nagy nap! Nagyon izgulok. De nem amiatt, hogy fájni fog-e, vagy, hogy milyen lesz az altatás – ilyen tapasztalataim már vannak -, hanem azon izgulok, hogy jó lesz-e. Nagyon szeretném, hogy szép legyen! Gondoljatok rám holnap reggel! Ahogy hazaértem, írok, hogy milyen volt a műtét, és hogy éreztem magam a kórházban...

Pénteken elmentem a megbeszélt időpontra, ahol nagyon kellemes csalódás ért: a doktorúr megvizsgálta a vádlimat, és kérdezgetni kezdett. Érdeklődő és figyelmes volt, teljes mértékben figyelembe vette az én elképzeléseimet. Ezután megbeszéltük, hogy körülbelül hogy fog kinézni az új lábszáram. A doktorúr, a recepciós lányok és az esztétikai tanácsadónőm...

Kislány koromban egyáltalán nem zavart, hogy a vádlim ferde, nyugodtan hordtam bármilyen ruhát. 16 éves korom óta azonban borzasztóan rosszul érzem magam, ha olyan szoknya vagy rövidnadrág van rajtam, ami a térdem fölé ér. Kérdezgettem orvosoktól, és azt mondták, hogy nem tehetek semmit, egyszerűen görbe a csont, fogadjam el, hogy ilyen vagyok. Persze könnyű ezt mondani...

Sziasztok!

Nemsokára műtik a lábamat az Aesthetica-nál. Egy implantátumot fognak behelyezni, ami megváltoztatja a formáját. Az orvosi központ felkérésére szeretném Nektek elmesélni, hogyan is zajlik egy ilyen beavatkozás. Azért vállaltam ezt a beszámolót, mert úgy gondolom, hogy sokat segíthet az embernek, ha bizonytalan abban, hogy belevágjon-e egy szépítő műtétbe,...